Fűszeres, krémes vendégváró.

Mivel szinte az egész nyarat a Káli-medencében töltöttem. A vasárnapjaim azzal teltek, hogy egy kiadós reggeli után átgurultam a 2 faluval arrébb lévő Káptalantótiba és bevásároltam a Liliomkert Piacon. A kosaramba rendszerint került kecskesajt golyó, vörösáfonyás kecskesajt, sonka, friss gyümölcs, rétes és rilette. Ez utóbbira az isteni sajtjairól ismert Tekeresvölgyi standján bukkantam és azonnal rá is kattantam. Már nyáron elhatároztam, hogy magam is megpróbálom majd elkészíteni.
Egyrészt, mert szeretem a kis üvegcsékben tálalt ételeket. Ha csatos üvegben tesznek elém egy fogást, sosem az jut róla eszembe, hogy ez trendi, hanem az, az üvegcse tartalma csak az enyém, hiszen máson nem is látják, hogy mi van benne, és mennyire jó lesz felpattintani a csatot és elfogyasztani a tartalmát. A rilette pedig pont ilyen! Mindekinek elkészíthető a maga is rejtélyes üveges adagja.

A másik előny, hogy egy levegővel egy bővített mondatban el lehet mondani, hogy készül. 😀 Nektek ennél azért egy kicsit bővebb leírásban hoztam el a receptet, ami nagy sikert aratott itthon. 

Hozzávalók
∼4 kis csatos üveghez∼

400 g sertéscomb
6 evőkanál Worcester szósz
2 evőkanál dijoni mustár
10 szem borókabogyó
10 szem szegfűbors
4 babérlevél
2 evőkanál nádcukor

8-10 evőkanál libazsír

Elkészítés
A combot mosd meg, töröld szárazra. Ha sok rajta a zsír, szabadítsd meg tőle.
Egy tálban keverd össze a mustárt 4 evőkanál Worcester szósszal, a cukorral és ízlés szerint sóval. Mozsárban törd össze a borókabogyót, szegfűborsot és babérlevelet, majd add a mustárhoz. Kend be vele a húst. Egy sütőzacskóba tegyél néhány kanál libazsírt, tedd bele a húst, zárd le, pihentesd szobahőmérsékleten 4-5 órát. 
A húst hideg sütőbe tedd, előtte azonban szurkáld meg pár helyen a sütőzacskót. 170 fokon süsd omlósra 3-4 óra alatt. Ha elkészült vedd ki, vágd le róla a zacskót, hagyd picit hűlni.

Késes aprítóba tedd a darabokra szedett húst, add hozzá a zacskóban lévő zsírt és 2 evőkanál Worcester szószt. Pulzáló módban pépesítsd. Ezt követően a húst keverd össze annyi libazsírral, hogy az állaga krémes legyen. Kóstold meg, ha szükséges sózd, vagy tegyél hozzá mustárt, Worcester szószt. 
A rilettet kanalazd kis üvegekbe, a tetejüket fedd be libazsírral és tedd a hűtőbe.
Szezámos krékerrel kínáld.