Forralt bor kicsit másként.
Imádom a bécsi karácsonyi vásárt. Mondhat bárki, bármit – hogy drága, tömeg van, tele van turistáal – én akkor si szeretem és ha tehetem ellátogatok oda karácsony előtt.
Több helyszínen is van vásár, mindenhol kapni 100+1 félefűszeres, forró italt. Ausztriára nem a forralt bor, sokkal inkább a punch jellemző. Az olyan klasszikus mellett, mint az Orangen-punch (azaz a narancsos puncs), egész különleges italokra is bukkanhatunk. Idén a Lillet (francia vermut szerű likőr) került az italárusok figyelmének központjába. Úgy látszik, az osztrákok rákattantak erre az italra, mert ősszel Salzburgban is mindenhol Lillet-vel készült italokat lehetett kapni.
De most vissza a bécsi vásárba. Megkóstoltam jópár italt, a puncsban most sem csalódtam (egyik helyen sem spórolták ki belőle a rumot), de az abszolút kedvenc a Lillet winter dream névre keresztelt forró ital lett. Ez egy fehérbor alpú, fűszeres, narancsos ital, amibe löttyintenek egy kis Lillet vermutot is.
Itthon elkészítettem a saját változatom.
Hozzávalók
∼4 pohárhoz∼
1 üveg fehérbor
2 dl víz
1 dl narancslé
5-6 evőkanál cukor
3-4 rúd fahéj
8-10 szegfűszeg
fél teáskanál szerecsendió virág
4 cl Lillet likőr
narancskarikák a díszítéshez
Elkészítés
A Lillet kivételével tegyél minden hozzávalót egy lábosba. Kevergetve főzd össze, de vigyázz, hogy ne forrald fel.
A fűszereket szűrőkanál segítségével távolítsd el, a bort töltsd poharakba. Önts mindegyikhez 1-1 cl Lillet likőrt.
Narancskarikákkal díszítve kínáld.