Gyors és finom pite.
Az őszibarack nem tartozik a a kedvenc gyümölcseim közé. magában nem is nagyon szoktam enni. Befőttnek (főleg rátnotthús mellé), vagy sütiben szeretem, de így sem vagyok egy nagy fogyasztó. Ezért nem találhattok tőlem túl sok őszibarackos receptet.
Ha mégis veszek pár szemet – mondjuk általában nektarint szoktam, mert annak nem kell lehúzni a héját – biztos, hogy ebben a galette-ben végzi. 🙂
Egy gyors vajas tészta, édes gyümölcs egy kis mézzel. Így nem is olyan rossz már az az őszibarack. 😀 Most azzal dobtam fel egy kicsit, hogy a vajas tésztához tettem egy kevés rózsavízet, épp csak annyit, hogy ne legyen szappanízű. 😀 De ez eprsze ízlés kérdése, nyugodtan elhagyható. nekem onnan jött az ötlet, hogy amikor kivettem a vajat a hűtőből, megláttam a nyitott rózsavizes üveget, de azért nem kell a boltba rohanni érte, hogy egy kanállal tegyél a tésztába. 🙂 Ha viszont szereted és van is otthon, érdemes kipróbálni, kellemes ízt adott a sütinek.
Hozzávalók
200 g liszt
100 g vaj
2 evőkanál cukor
1 evőkanál rózsavíz / víz
3 őszibarack
1 evőkanál méz
Elkészítés
A lisztben keverd el a cukrot, majd morzsold el benne a vajat. Kezd el összegyúrni, Ha szeretnél adj hozzá 1 evőkanál rózsavizet, ha nem, ugyan ennyi hideg vízzel gyúrd össze. A tésztát csomagold frissentartó fóliába, tedd a hűtőbe 30 percre.
Az őszibarackot pucold meg, szeleteld fel. A pite tésztáját lisztezett felületen nyújtsd ki kör alakúra. Helyezd el rajta a gyümölcs szeleteket, a tészta szélét hajtsd kicsit rá a gyümölcsökre.
180 fokos sütőben 12-15 perc alatt süsd készre. Még forrón locsold meg mézzel.