Lekvár a virágokból. 

Két nagy és két hatalmas levendula bokrom van Balatonon. Ezek voltak az elsők, amiket ültettem a kertbe, miután megvettem a kis birtokot. Már az első évben több csokornyi virágot leszedtem róluk.
Idén elképesztően megnőttek és rengeteg illatos virággal örvendeztettek meg. Kicsit fájt is a szíven leszüretelni a bokrokat, mert annyira szépek voltak. Ráadásul kósza méhek is ott nyüzsögtek és gyűjtötték szorgosan a virágport.
De tudom, jót tesz a bokroknak a trimmelés, ráadásul az enyémek már kezdték hozni az új, őszi ágakat. 🙂 Csokor a kocsiba, ajándékba, a házba a levendulás vázába, a gyerekeknek frissítés a levendula zsákba után készült 10 liter szörp. De ez csak a szokásos, amit mindig elkészítek. Virág azonban még maradt, üveg viszont már nem. 😀
Így gondoltam, kipróbálom, milyen lekvár lesz a levendulából. Alapul a szörp receptet vettem, majd Bea barátnőm útmutatására pektinnel besűrítettem, hogy lekvár állaga legyen. Hát, ez a pektin fura egy jószág… az

első adagot nem sikerült teljesen jól elkevernem és át kellett szűrnöm, de másodjára kicseleztem és én nyertem. A végeredmény csodás rózsaszín lekvár, amit sütikbe és krémekbe fogok majd használni.

Hozzávalók

1 csokor levendula
1 l víz
500 g cukor
1 citrom
1 csomag pektin

Elkészítés
A vizet forrald fel a cukorral, majd gyöngyöztesd 5 percig. Közben öblítsd le a levendula virágokat és morzsold le a szárról. A citromot karikázd fel.
A forró cukros vízbe tedd a levendulát és a citromot, hagyd ázni 24 órát, majd szűrd le.
Egy lábosba szórd a pektint, kézi habverővel folyamatos kevergetés mellett lassan csurgatva add

hozzá a levendulás folyadékot. Forrald fel, kis lángon főzd addig, amíg a habja el nem fő (kb. 5 perc). Öntsd üvegekbe, zárd le. Ha szeretnéd, tehetsz egy-egy szál virágot dekorációnak a lekvárba.