Édes és sós ízek kombinációja. te ellen tudsz neki állni?

Karácsonykor nem sütöttem. Most bepótolom. 🙂 A brownie mindig is nagy kedvenc volt a családban. Általában még forrón, fagyival esszük. Most is erre vágytam, meg úgy gondoltam, épp ideje azt a két gombócnyi vanília fagyit kikanalazni a dobozából, ami nyár óta ott figyel a mélyhűtőben és csak ide-oda rakosgatom. Na, hát vanília fagyi még mindig van, brownie viszont majdnem elfogyott. 😀 Történt ugyan is, hogy mielőtt nekiláttam volna sütni, elővettem a fűszeres dobozom rendrakás címen és találtam egy bontatlan vaníliás sót, amit kb. 2 éve vettem egy határozott céllal. Na nem azzal, hogy 2 évig ott heverjen egy doboz alján, az biztos, de a cél meghiúsult és mára el is felejtettem. Ezért most új célt adtam neki. Mivel imádom az édes és sós ízek kombinációját, tökéletesen fel tudtam használni a browniehoz és a hozzá illő sós karamell krémhez. Nem volt rossz döntés, sőt! Pillanatok alatt elfogyott. Így viszont újabb dolgot kell kitalálnom a fagyi eltüntetésére. 😀 Hjajj, de  nehéz az élet.

Ha neked nincs vaníliás sód, cseréld sima tengeri sóra, úgy is szuper finom lesz!

Hozzávalók a brworniehoz
140 g étcsokoládé
225 g vaj
175 g liszt
400 g nádcukor
4 tojás
negyed teáskanál vaníliás só

Hozzávalók a sós karamell krémhez
75 g vaj
50 g kristálycukor
50 g nádcukor
125 ml tejszín
1 csapott teáskanál vaníliás só

Elkészítés
A browniehoz gőz fölött olvaszd össze a csokit és a vajat. A cukrot a tojásokkal és a sóval keverd habosra, majd add hozzá a csokit. Keverd bele a lisztet, öntsd szögletes magas falú, sütőpapírral bélelt tepsibe.
180 fokos sütőben 25-30 perc alatt készre. Hagyd teljesen kihűlni.
A sós karamell krémhez egy lábosban olvaszd össze a cukrot és a vajat. Kis lángon főzd addig, amíg egy sötét krémet nem kapsz. Add hozzá a tejszínt, pár percig főzd tovább, végül keverd bele a sót. hagy picit hűlni.

 

A browniet kockázd fel, csurgass mindegyik szelet tetejére a sós karamellből.