Fűszeres lekvárok nem csak kenyérre kenve!
Tudom, hogy a cseresznye nem kifejezetten lekvárnak való, de idén megint bő termés volt a két cseresznyefán Balcsin. 24 üveg befőttel elhasználtam az összes nagy üvegemet (ezekben kb. 10 kg cseresznye pihen), így ismét készült lekvár is. A két éve eltett fűszeres jamekből a fahéjas jött be leginkább a családnak. Ezért 3 adagot így tettem el, de új ízek után is vágytam, ezért körülnéztem a kertben. 😀
A tavaly ültetett zsálya bokor hatalmas lett és megérett egy kis nyírásra, már csak azért is, mert nekiestek a szöcskék, akikkel idén tele a kert. Egy alapos nyírás után egy adag lekvár ezzel készült. A levendula pedig olyan kézenfekvő volt. Mivel imádom, mindenbe kerül, legyen az egy süti, fűszerkeverék, vagy lekvár. A frissen szedett virágokból most a cseresznyeéhez is adtam és remek párosítás lett. 🙂
Mi az ilyen lekvárokat nem csak kenyérre, kalácsra kenve fogyaszthatjuk, hanem húsok mellé is kínáljuk például áfonyalekvár/szósz helyett, valamint mártásokat, mint a gravy mártás is ízesíthetünk vele.
Hozzávalók
2:1 jam fix
cukor
zsálya
levendula
fahéj
Zsályás cseresznye lekvár
1300 g gyümölcsöt botmixerrel turmixoltam, elkevertem 1 csomag 2:1 jam fixszel és 500 g cukorral. Hozzáadtam 5 nagy levél friss zsályát felaprítva. Felforraltam, majd addig főztem gyöngyözve, amíg a gyümölcsön keletkezett hab el nem tűnt. Üvegekbe mertem, lezártam, 5 percre fejre állítottam, majd mentek a kamrába.
1300 g gyümölcsöt botmixerrel turmixoltam, elkevertem 1 csomag 2:1 jam fixszel és 500 g cukorral. Hozzáadtam 5 ág friss levendulát lemorzsolva. Felforraltam, majd addig főztem gyöngyözve, amíg a gyümölcsön keletkezett hab el nem tűnt. Üvegekbe mertem, lezártam, 5 percre fejre állítottam, majd mentek ezek is a kamrába.