Sok-sok tejföllel, füstölt sajttal és bulgurral.
Amikor begyűrűztek a valóság show-k a magyar kereskedelmi televíziózásba, dolgoztam az egyik ilyen műsorban szerkesztőként. Hát, akkor vicces volt, ma már biztos, nem vállalnám el. És, hogy jön ez egy gasztrobloghoz? Úgy, hogy két tündéri, szuper szakács néni főzte nekünk az ebédet minden nap. A rakott keljük toronymagasan vert mindent, mindenki aznap akart dolgozni, amikor ezt sütötték. Azóta szeretem a rakott kelt és próbálom reprodukálni az ő verziójukat, mert persze a receptet nem kértem el tőlük. Az évek alatt egész hasonlót sikerült kikísérleteznem.
REKLÁM Mostantól pedig már Balatonon sem kell lemondanom róla, hála a Russell Hobbsnak, akiktől egy csoda sütőt kaptam. Pont nekem és pont ide találták ki, nem csak azért, mert kicsi (akkora, mint egy mikro), hanem azért is, mert 4 funkciója van, tehát több konyhagépet kiválthatok vele. Ez az egy pultból álló konyhámban a lehető legnagyobb előny! 🙂 Sütöttem már benne zsömlét, hamburger bucit, sajtos pirítóst, de akár
egy grillcsirkét is elkészíthetnék. Legutóbb a rakott kel is ebben sült jó sok sajttal, tejföllel és az új kattanásommal, a bulgurral, amivel a rizst helyettesítettem.
Hozzávalók
∼4 főre∼
8 levél kel/kínai kel
300 g darált hús (nálam vegyesen sertés és marha)
fél csésze bulgur
1 kisebb fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 teáskanál fűszerpaprika
2-3 dl tejföl
10 dkg füstölt sajt lereszelve
só, olaj, víz
Elkészítés
A hagymákat pucold meg, aprítsd fel. Serpenyőben kevés olajon párold üvegesre. Add hozzá a húst, pirítsd fehéredésig. Sózd, szórd meg fűszerpaprikával, forgasd össze, majd öntsd fel kevés vízzel. Kis lángon, fedő alatt főzd 25-30 percig. Közben, ha elfő a leve, pótold kevés vízzel.
Amíg a hús fő, a bulgurt fél csésze forró vízzel forrázd le, fedd le. Hagyd 10-15 percig állni, hogy megpuhuljon, majd keverd a húshoz. A kelkáposzta leveliből vágd ki a vastag szárat, majd sós, gyöngyöző vízben 10 percig blansírozd őket. Konyharuhán itasd le róluk a vizet.
Egy magas falú, hőálló edényt kenj ki olajjal, alulra fektess 4 levél kelkáposztát. Oszlasd el rajta a hús
felét. Borítsd be két levél káposztával, kend meg tejföllel, szórd meg kevés reszelt sajttal. Fedd be a hús maradékával, borítsd rá a maradék kelkáposzta leveleket. Kend meg tejföllel és szórd meg a maradék sajttal. 180 fokos sütőben 20-30 perc alatt süsd aranybarnára a sajtot a tetején.
Tányérokra szedve kínáld.