Magyar-olasz jó barátság a tányéron.
Néhány hete vásárolni voltunk és megláttam az egyik polcon egy zacskós tésztaételt. Tudjátok, amit hideg vízzel el kell keverni, felforralni, letakarni, majd 20 perc múlva ehető is. Sonkás-sajtos tészta volt. Mivel persze éhesen indultam útnak (tudom, éhesen sosem vásárolunk, de hát ezt az esetek 90%-ban nem sikerül összehoznom), erős késztetést éreztem arra, hogy az a zacskó a kosaramban landoljon, mert annyira megkívántam a sonkás-sajtos tésztát. Persze volt annyi önuralmam, hogy ne tegyem, mert a végén úgy is megbántam volna, viszont addig nem nyughattam, amíg el nem készítettem az én verziómat. Természetesen házi tésztából. Ugyan a szósz kicsit magyaros vonalon készült a tipikus Dél-olasz tésztaformához (ennél már csak az lehetett volna olaszabb, ha orecchiettét csinálok), de jól megfértek együtt a tányéron.
A corzetti egyébként egy kézzel készülő forma, és mivel a déliek egyik kedvence, vizes tésztát (durumliszt+víz) gyúrnak hozzá. Ha az Instagramon belenéztek a házitészta highlightba (klikk ide), meg tudjátok lesni, pontosan, hogy készül ez a forma.
Hozzávalók
∼2 főre∼
180 g durum tésztaliszt
kb. 80 g víz
50 g vaj
50 g simaliszt
50 ml tej
100 g sonka
100 g reszelt sajt (ízlés szerint, én cheddart és trappistát választottam)
só, (színes)bors, szerecsendió
Elkészítés
A tésztához a durumlisztet mérd tálba, fokozatosan adagolva hozzá a vizet, gyúrj sima felületű, ruganyos tésztát. Oszd 3-4 részre, amit épp nem használsz tekerd műanyag fóliába, vagy nedves konyharuhába, hogy ne száradjon ki. Az első részből sodorj ujjnyi vastag hurkát. Darabold fel 1 centis részekre, majd lisztezett felületen, belisztezett mutató- és középső ujjaddal húzd magad fele a deszkán a kis darab tésztát mélyedést készítve a közepébe. Az többi tésztával is így járj el. A kész formákat lisztezett deszkán szétterítve pihentest kifőzésig.
A szószhoz a vajat olvaszd fel, keverd bele a lisztet. Folyamatos kevergetés mellett add hozzá a tejet. Kis lángon forrald fel, majd főzd addig, amíg besűrűsödik. Sóval, borssal, szerecsendióval ízesítsd. Közben keverd hozzá a sajtot és a felkockázott sonkát.
A tésztát sós, lobogó vízben 1-2 perc alatt főzd készre. Szűrőkanállal merd át a szószba, majd adj hozzá annyi tésztafőző vizet, hogy a szósz selymes, krémes legyen (ne tűnjön el a tésztán). Forgasd össze, tányérokba szedve tálald.