Azaz pane alla zucca.
Ez a puha, kicsit kalács szerű, fűszeres sütőtökös kenyér Gennaro Contaldo Italian Bakery című szakácskönyvében található. Évek óta megsütöm, de még egyszer sem sikerült olyan szép tök alakúra formázni, mint Gennaro könyvében. Erről egyébként a technika órák tehetnek, ahol már csak azért sem olyan lányosabb dolgokkal foglalkoztuk, mint ajándék doboz, vagy csomagolás készítés, szalagból szép masni kötés, vagy hasonlók. Nem. Mi 10-12 évesen reszelővel és valami fogóval (látszik, hogy nagyon érdekelt) alumínium (vagy mi) lapból hamutartót készítettünk. ?!?!? Ezen egyébként nem csak azért voltam kiakadva, mert nem akartam 10 évesen egy fém izét reszelgetni, hanem mert hamutartót !!! gyártattak velünk, gyerekekkel. Utána meg mentünk ofő órára ahol azt hallgattuk, hogy a cigi milyen egy csúnya és egészségtelen dolog.
Na, de vissza a kenyérhez. Idén sem hagytam volna ki, mert hát a forma semmit nem vesz el az ízből, de szerencsére elcsíptem Szotyi Művek Bea videóját, aminek segítségével most végre a forma is olyan lett, mint a nagykönyvben. 😀
Persze a leírás alapján próbálkoztam már, de próbálkozhattam volna életem végéig… Vizuális típus vagyok, na. Hálás vagyok Beának azért is, mert most ide be tudom linkelni az ő kis formázós videóját, és nem kell szenvednem azzal, hogy írjam le, miként lesz ilyen a kerek cipóból sütőtök forma. 🙂 Ugyan nem szokott gondot okozni a beszéd, vagy az írás, de ebben az esetben a vegyél egy hosszú zsinórt, a közepére helyezd a cipót után elakadnék.
Egy szó mint száz, recept lent, formázás 3 sorral fentebb. Süssétek meg! Ha pedig nem sikerül (elsőre) a forma, oda se neki! 😀
Hozzávalók
200 g sütőtök
2 gerezd fokhagyma
1 teáskanál szárított rozmaring
csipet chilipehely
80 ml víz
7 g élesztő
1 tojás
1 evőkanál méz
350 g kenyérliszt
só és olívaolaj
Elkészítés
A sütőtököt tisztítsd meg, kockázd fel. A fokhagymát pucolt meg, mérettől függően vágd kettőbe, négybe. Kevés olívaolajon párold meg a fokhagymákat. Add hozzá a sütőtököt, fűszerezd a chilivel, rozmaringgal és fél teáskanál sóval. Lefedve 8-10 perc alatt főzd puhára. Ha kihűlt, a fokhagymákat távolítsd el.
A vízben teljesen oldd fel az élesztőt, keverd bele a tojást és a mézet és 1 evőkanál olívaolajat. A lisztet elegyítsd fél teáskanál sóval, majd adagold a nedves keverékhez. Géppel, vagy kézzel dagassz ruganyos tésztát, végül add hozzá a sütőtököt. Dagaszd további 8-10 percig, ha túl ragacsos a tészta, adj hozzá kevés lisztet, csak annyit, hogy a tészta ne ragadjon, de puha legyen.
Letakarva keleszd a tésztát a duplájára.
A megkelt tésztát borítsd lisztezett felületre, picit gyúrd át, majd gömbölyítsd. Ezután a spárgával elkészítheted a sütőtök formát a fenti videóban bemutatottak szerint. A kenyeret tedd sütőlapra, letakarva keleszd a duplájára.
220 fokos sütőben 30-35 perc alatt süsd készre.