Krémes, karakteres ízű tészta.
Tavaly ősszel, amikor Rovinjban jártunk, az Isztria északi részén épp szarvasgomba fesztivál volt, ami a szarvasgomba keresési idény kezdetét jelentette. Ennek keretében résztvettünk egy szarvasgomba keresésen, ahol kutyákkal indultunk a kis gombák nyomába. Vezetőnk 2 kutyája vezényszavak és fütty segítségével indult a szarvasgomba keresésére az erdőben, melyet 10-15 perc séta után meg is találtak.
A kis keresőtúra után végignéztük és kóstoltuk azokat a termékeket -szalámikat, kolbászokat, pástétomokat, olajokat, sajtokat és lekvárokat- amik készítéséhez felhasználják a szarvasgombát.
A délelőttöt egy ebéddel zártuk, természetesen itt is szarvasgombás fogásokból választhattunk. Ugyan csábító volt szarvasgombás húspogácsával készülő hamburger is, de mi inkább egy tésztás ételt kértünk – nem meglepő módon. 🙂 A séf előttünk készítette a pennét, amit mascarpónéval kevert el, majd ráreszelt egy kb. 5 grammos szarvasgombát, végül megszórta parmezánnal.
Most ezt készítettem el itthon friss szarvasgomba helyett azzal a krémmel, amit a fesztiválról hoztam.
Hozzávalók
∼2 főre∼
170 g durum tésztaliszt
2 M-es tojás
1 gerezd fokhagyma
100 g mascarpone
2-3 teáskanál szarvasgomba krém
parmezán a tálaláshoz
Elkészítés
A lisztet borítsd deszkára, csinálj a közepébe egy nagy krátert. Üsd bele a tojásokat, dolgozd össze egy villával, majd apránként kezd beledolgozni a lisztet. Ha a liszt felvette az összes folyadékot, de a tészta még ragacsos, adj hozzá néhány evőkanál lisztet – vagy amennyi szükséges ahhoz, hogy egy ruganyos tésztát gyúrj. A tészta akkor jó, ha felülete teljesen sima, az összes repedés és ránc eltűnik róla.
A tésztát oszd 3 részre, amit épp nem használsz tekerd folpakkba, vagy nedves konyharuhába, hogy
ne száradjon ki. A tésztát géppel, vagy sodrófával nyújtsd ki közepesen vékonyra, majd vágd fel kb. 4×4 centis négyzetekre. Az egyik saroktól kezdve egy vastagabb fakanál, vagy fa rúd segítségével tekerd fel. Formázd így az összes tésztát, majd sós, lobogó vízben pár perc alatt főzd ki.
Közben egy serpenyőben melegítsd át a mascarponét, add hozzá a szarvasgomba krémet és a kifőtt tésztát.
Tányérokba szedve, parmenzánnal megszórva tálald.