Dobd fel a kenyeret egy nagy marék olívabogyóval!
Pár hete egyik nap én vigyáztam a tesóm gyerekeire. Már a munkahelyéről felhívott, hogy úgy enne olajbogyós kenyeret. Értsd süssek neki olajbogyós kenyeret. 😀 Amikor hazajött, akkor is csak ezt hajtogatta. És, hát, mivel én is szeretem az olajbogyós kenyeret, nekem sem kellett több, még aznap este meg is sütöttem, mert másnap is találkoztunk. A kerti munkák szünetében pillanatok alatt el is fogyott – ok, voltunk rá négyen, köztük a jó étvággyal megáldott sógorom – egy kis házi körözöttel, tojáskrémmel, szalámival, sajtokkal és zöldséggel. A tesóm meg is jegyezte, jó lenne minden nap nálam kezdeni a napot. De nem hiszi el nekem, hogy nálam sincs ám mindig terülj, terülj asztalkám. Főleg, amikor délig tart a reggeli lustálkodás, mert semmi tervem aznapra. 🙂
Hozzávalók
250 g kenyér liszt
250 g teljes kiőrlésű liszt
10 g só
350 ml víz
20 g friss élesztő
1 evőkanál olívaolaj
20-30 szem olívabogyó
Elkészítés
Az olívabogyót jól csepegtesd le, darabold fel.
A liszteket és a sód mérd ki a robotgép keverőtáljában, jól keverd össze.
A vízben teljesen oldd fel az élesztőt, majd keverd bele az olívaolajat is. Öntsd a liszthez, a géppel 10-12 perc alatt dagassz ruganyos, tésztát.
Add hozzá az olívabogyót, kézzel kicsit gyúrd bele. A tálat műanyag fóliával takard le, keleszd a tésztát a duplájára.
A megkelt tésztát borítsd lisztezett felületre, lágyan gyúrd át, formázd kedved szerint.
A megformázott kenyeret letakarva keleszd duplájára. Közben melegítsd elő a sütőt 200 fokra. 20 percig süsd ezen a hőmérsékleten a kenyeret, majd további 30-35 percig 180 fokon. A kenyér akkor készült el, ha az alját óvatosan megkopogtatod, és kongó hangot hallasz.