Házi tészta szárított paradicsom pestóval.

Volt itthon némi megfonnyadt koktélparadicsom, amit napok óta csak kerülgettem, ezért mentek az aszalóba és szárított paradicsom lett belőlük. Azt terveztem, hogy jó lesz majd az olaszos csirkéhez, amit hetek óta szeretnék elkészíteni, de végül annyi lett, hogy egy kis adag pestót is tudtam belőle csinálni. Amihez gyorsan gyúrtam egy adag tésztát és a szokásos taglitelle helyett most előkaptam a derelyevágót és madalfe formát készítettem. 
A mafalde egy cakkos szélű metélt, így több szószt tud felvenni, szóval remekül illik a pestókhoz.

Hozzávalók
∼2 főre∼

170 g tészta liszt
2 db M-es tojás
8-10 szem szárított paradicsom
fél chili
1 gererezd fokhagyma
2 teáskanál szárított, morzsolt oregano
1 dl olívaolaj

Elkészítés
A tésztához a lisztet borítsd ki egy deszkára, csinálj a közepébe egy nagy krátert. Üsd bele a tojásokat, dolgozd össze egy villával, majd apránként kezd beledolgozni a lisztet. Ha a liszt felvette az összes folyadékot, de a tészta még ragacsos, adj hozzá néhány evőkanál lisztet – vagy amennyi szükséges ahhoz, hogy egy ruganyos tésztát gyúrj. A tészta akkor jó, ha felülete teljesen sima, az összes repedés és ránc eltűnik róla.

A tésztát oszd 3 részre, amit épp nem használsz tekerd folpakkba, vagy nedves konyharuhába, hogy ne száradjon ki. A tésztát géppel, vagy sodrófával nyújtsd ki, és derelyevágóval vágd fel ujjnyi széles metélt formára. Lisztben kicsit forgasd át, és hagyd a deszkán, amíg elkészíted a szószt.
A pestóhoz minden hozzávalót tegyél egy késes robotgépbe, vagy mozsárba, és dolgozd össze. Nem kell, hogy teljesen krémes legyen, maradhatnak benne kisebb darabok. Annyi olajjal keverd ki, hogy krémes szószt kapj.
A tésztát főzd ki lobogó, sós vízben. Közben a pestot kanalazd egy serpenyőbe és melegítsd meg. Ha kell a tészta főzővizével krémesítsd. A kifőtt tésztát forgasd a szószba.
Parnezánnal megszórva tálald.