Habarás helyett kókusztejjel.
Imádom a főzelékeket, de nem a menzás, csomós verziót, amiben annyi a liszt, hogy szinte beletörik a kanál. 😀 Nem, nem a liszttel van bajom, hanem az állagával. Mindaddig én sem sokszor készítettem itthon főzeléket, amíg meg nem kaptam Szatmári Feri főzelékes könyvét, amiben rábukkantam arra a megoldásra, hogyan lehet kiküszöbölni a csomókat. Liszt helyett saját magával kell behabarni a főzeléket, így pont olyan lesz az állaga, ahogy szeretem.
A zöldborsófőzeléket most a hagyományostól kicsit eltérően készítettem, mert mentával főztem meg, és egy kis kókusztejet is tettem bele.
Hozzávalók
∼2 főre∼
250 g mirelit zöldborsó kiolvasztva
1 kisebb fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
3 dl zöldség alaplé
1 teáskanál aprított petrezselyem
1 teáskanál szárított menta
kb. 1 dl kókusztej (konzerves)
só, olaj
Elkészítés
A hagymát és a fokhagymát aprítsd fel, majd kevés olajon futtasd meg. Add hozzá a kiolvasztott borsót és az alaplevet (az alaplevet így készítheted el: kevés olajon pirítsd le egy vöröshagymát, egy répát és egy szál angol zellert, öntsd fel 1 liter vízzel, 30-40 percig gyöngyözve főzd, leszűrve használd – amit nem használsz fel, lefagyaszthatod). Fűszerezd, kis lángon 10-12 percig főzd.
Vedd ki a borsó kétharmadát, botmixerrel pürésítsd, öntsd vissza a lábosban maradt borsóhoz. Add hozzá a kókusztejet, rottyants rajta egyet.
Tálalhatod tükörtojással, buggyantott tojással, zöldségfasírttal.