Gyors és egyszerű nyársak ebédre.
Dacolva az időjárással és azzal, hogy egy zárt lakásban vagyok, nálam beindult a grillszezon. A héten megtaláltam tavalyi kerti sütögetős képeket, és nem tudtam megállni, hogy ne valamilyen grill ételt készítsek. A Russell Hobbs beltéri, elektromos grilljének köszönhetően ezt könnyen tudtam kivitelezni a pesti konyhámban is. Szag és fröcsögés mentes, és tökéletesen alkalmas a nyári grillezések megidézésére.
A mélyhűtőből egy darab csirkét kaptam elő, amihez görögös pácot készítettem. És mivel a grillnyársaim Balcsin vannak, hústőket hívtam segítségül, hogy elkészíthessem az ebédet. 😀
Hozzávalók
∼4 főre∼
1 csirkemell filé
1-2 fej vöröshagyma
3-4 szem krumpli
2-3 szelet szalonna
fűszerkeverék: oregano, kakukkfű, rozmaring, majoranna, só, bors
olívaolaj
Elkészítés
A csirkehúst pucold meg, kockázd fel.
Egy tálban keverj össze 1 teáskanál oreganot, fél teáskanál kakukkfűvel és majorannával, 1 ág rozmaringgal csipet borssal és sóval. Adj hozzá néhány evőkanál olívaolajat, keverd össze, majd forgasd bele a húst. Legalább 1 órát hagyd pácolódni.
Közben a krumplit sós vízben kicsit főzd elő, majd pucold meg és kockázd fel. Kockázd a szalonnát és a hagymát is.
Nyársakra húzz vegyesen a húsból, szalonnából, krumpliból és hagymából. Majd a grillen süsd meg.
Salátát kínálj mellé.