Isteni szendvicskrém, amitől nem ázik el a kenyér.

A szendvics készítés nálam mindig sarkallatos kérdés, mert nem jó, ha száraz, de az sem, ha elázik. Vagyis legyen telepakolva, hogy legyen íze, de a kanyér maradjon friss, ropogós. Hát, nem egyszerű feladat. Főleg, ha még változatosak is szeretnénk lenni.
Zöldségkrémeket azért szoktam készíteni, mert szendvicsbe tökéletesek, egyszerre hozzák az ízt, de krémesek is, ezért a szendvics, szendvics marad. A tegnapi egy bagelhez, amit muszáj voltam megkóstolni, egy kis maradék cukkiniből összedobtam ezt a krémet. Egy véletlen folytán – na jó, megfeledkeztem egy telefonhívás miatt, hogy elkezdtem párolni a hagymát – nem csak megpároltam, hanem karamellizáltam a lilahagymát, de ettől olyan brutál jó íze lett az egésznek, hogy máskor is tuti így csinálom majd. 😀

Hozzávalók

1 cukkini
fél fej lilahagyma
2 evőkanál tahini

Elkészítés
A cukkinit pucold meg és darabold fel. A lilahagymát aprítsd fel. 
Egy serpenyőben hevíts kevés olajat és dobd rá a lilahagymát. Kis lángon pirítsd addig, amíg színt nem kap, és elkezd karamellizálódni. Ekkor dobd rá a cukkinit és párold őket együtt. Ha szükséges önts alá kevés vizet.
Ha a cukkini megpuhult, hagyd kicsit hűlni, utána tedd egy tálba és bormixerrel pürésítsd. Sóval ízesítsd majd keverd bele a tahinit.