Fejedelmi reggeli.
A spárgával Nürnbergben ismerkedtem meg, amikor egy gimis kiránduláson arra jártunk májusban. Épp spárga fesztivál volt, a főtér tele volt kisebb, nagyobb standokkal, ahol spárgát kínáltak. Akkor ugyan nem kóstoltam, csak jópár évvel később, de azóta szezonban nem telik egy úgy hét, hogy ne készítenék belőle valamit. Lehet saláta, leves, rizotto, de mégis a baconbe tekert sült változat a kedvencem. Ha pedig egy kis hollandi mártás is kerül rá, mellé meg vajas pirítós, fejedelmi reggeli lesz belőle. Olyan igazi, vasárnapi, ráérős fajta. 🙂
Hozzávalók
∼2 főre∼
1 csomag spárga
100 g bacon
1 tojás sárgája
1/2 kanál dijoni mustár
50 g vaj
kevés fehérbor ecet
pár csepp citromlé
Elkészítés
A spárga fás szárát távolítsd el. Ez úgy tudod a legkönnyebben megtenni, hogy ahol könnyen eltörik, onnantól nem lesz fás. Mosd meg, töröld szárazra, majd egyesével tekerd baconbe őket. Tedd egy tűzálló tálba és 160 fokon süsd meg 10-12 perc alatt.
A hollandi mártáshoz tegyél fel egy lábosba vizet forrni, majd kis lángon gyöngyöztesd. A vajat olvaszd fel. A tojás sárgáját tedd egy hőálló tálba, adj hozzá pár csepp citromlevet és a mustárt. Tedd a gyöngyöző víz fölé, kézi habverővel folyamatosan kevergetve, melegítsd fel. Apránként csurgasd hozzá a vajat, közben továbbra is keverd a krémet, mindaddig, amíg teljesen homogén nem lesz. Adj hozzá kevés fehérbor ecetet, sózd, és ha túl sűrű, hideg vízzel lágyíthatsz rajta.
A kész spárgát tedd egy tányérra, majd öntsd le a langyos mártással.