Hagyomány Márton napon.

Ha libát eszünk, mindig a combját, ha kacsát akkor pedig a mellét választom. Fordítva szerintem kevésbé finom. Így a Márton napi libasült is combból készül. Mellé káposzta dukál, de a párolt vöröskáposzta helyett most káposztástésztát készítek. Igazi klasszikus páros, mégis kevés helyen találkozni vele. 

Hozzávalók
∼4 főre∼

4 libacomb
2 fej fokhagyma
2-3 ág rozmaring
1 kis fej káposzta
5 púpozott evőkanál cukor
fél csomag fodros kocka tészta

bors
olaj

Elkészítés
A libacombokat mosd meg, töröld szárazra, majd egy szemöldökcsipesszel távolítsd el, ha maradt rajta toll. Mindkét oldalát sózd és borsozd, és egy forró serpenyőben először bőrével lefele pirítsd le, majd a másik oldalát is. Utána szintén bőrével lefele tedd egy nagy tepsibe, tedd közé a keresztben félbevágott fokhagyma fejeket és a rozmaring ágakat. Önts alá kevés vizet, takard le, és süsd 180 fokra előmelegített sütőben 1,5-2 órán keresztül.
Közben készítsd el a káposztát. A külső leveleit távolítsd el, vágd ki a torzsáját és aprítsd fel. Egy nagy serpenyőben hevíts olajat, majd dobd rá a káposztát. Ha kicsit összeesett, szórd meg a 

cukorral, és jól forgasd össze. Hagyd, hogy a cukor kicsit karamellizálódjon. Önts alá kevés vizet, és félig lefedve párold puhára. 
Főzd ki a tésztát és forgasd össze a káposztával, sóval és borssal ízesítsd. Aki pedig édesen eszi, ahogy én is, adjon hozzá még egy-két evőkanál cukrot. 
A libákra nézz rá néha, hústűvel ellenőrizd, hogy megpuhultak-e. Ha a hús omlós, vedd le a fóliát és takarás nélkül tedd vissza a sütőbe. 10-15 perc alatt először az alsó részét, majd utána ugyan ennyi idő alatt a bőrét is pirítsd meg. Ha sütés közben sok zsír sült ki a combokból, egy kanállal merd le, és tedd el. Később tudsz benne sütni, vagy uzsonnára készíthetsz belőle zsíroskenyeret. 🙂
A sült libacombokat káposztás tészta ágyon tálald.