A Közel-Kelet népszerű egytálétele.

A muszaka rakott padlizsán fűszeres, darált húsos raguval és paradicsom szósszal A Közel_keleten mindenhol népszerű, bár a recept országonként eltér.
Én Nemrég Cipruson próbáltam. Egyik nap kirándulni mentünk és egy hangulatos tengerparti étteremben ebédeltünk. Ott rendeltem muszakát, ami elképesztően finom volt.
A hétvégi menüt még mindig a Cipruson töltött pár nap ihlette, és ki kellett próbálnom, hogy a muszakát vajon és is el tudom-e készíteni annyira jól, mint abban a ciprusi étteremben. Kapóra jött a kicsit hűvösebb idő is, mert így nem bántam, hogy be kellett kapcsolni a sütőt. 🙂

Hozzávalók
∼2 főre∼

1 közepes padlizsán
40 dkg darált hús
1 fej vöröshagyma
8 szem koktélparadicsom
1 teáskanál oregano
1/2 teáskanál fahéj
1/2 teáskanál szerecsendió
1 teáskanál fűszerpaprika
1/2 teáskanál füstölt fűszerpaprika
2 dkg vaj
2 dkg liszt
2 dl tej
só, bors

Elkészítés
A padlizsánt mosd meg, vágd fel vékony szeletekre, majd tedd egy tepsibe. Locsold meg kevés olívaolajjal, és 180 fokos sütőben süsd, míg meg nem puhul.
A húsos raguhoz a vöröshagymát aprítsd fel, majd párold üvegesre kevés olajon. Add hozzá a húst, és jól pirítsd le. Ekkor mehetnek bele a fűszerek – oregano, fahéj, szerecsendió, a paprikák, só, bors – majd a végén a félbe, vagy negyedbe vágott paradicsomok. Fedő alatt kis lángon 30-35 perc alatt főzd meg. 
A besamelhez egy lábosban olvaszd fel a vajat, keverd bele a lisztet, majd folyamatos kevergetés mellett apránként add hozzá a tejet. Alacsony lángon főz, amíg besűrűsödik, majd ízesítsd sóval, borssal és szerecsendióval. 

Egy tűzálló tál aljára fektesd le a padlizsán szeleteket, kanalazd rá a ragut, végén a besamelt. Tedd a sütőbe 10-15 percre, hogy összeérjenek az ízek a melegben, a besamell pedig kis színt kapjon.
Cipruson salátával kínálták.