Angol citromkrém.

Van, aki annyira szereti a citromot hogy a gyümölcsöt is meg tudja enni – csak úgy magában. Nekem az túl savanyú, de a citromos krémeket, sütiket nagyon szeretem. Gyerekkoromban a citromos nápolyi volt egy időben a sztár, a nagypapám a piacról hozott nekem mindig.
Nyáron pedig nagyon szeretem a citromos, frissítő krémeket. Ilyen az angol citromkrém is, amit akár magában is meg tudok enni, de jó sütikhez, kekszekhez is.

Hozzávalók

100 g cukor
2 tojás
2 citrom leve
50 g vaj

Elkészítés
A krémet gőz fölött kell készíteni, lassan, nehogy a tojásból rántotta legyen. Ezért tegyél fel egy edényben kevés vizet, és keress egy olyan fém keverőtálat, amit rá tudsz tenni, de az alja nem lóg bele a vízbe.
Ebben a keverőtálban először egy kézi habverő segítségével keverd habosra a tojásokat a cukorral. Tedd a gyöngyöző víz fölé, majd kezd el összemelegíteni. Kevergetés mellett csurgasd hozzá a citromlevet, majd kevergesd addig amíg puding állagúra sűrűsödik. Ekkor vedd le az edényt a gőzről, keverd bele a vajat, majd hagyd kicsit kihűlni, mielőtt felhasználnád.
Fogyasztható azonnal, de el is teheted egy kis üvegbe. A hűtőben néhány napig eláll.