Egyszerre édes és savanykás.

A nagymamám a pite tészta készítésének mestere volt, igaz ő mindig csak almával töltötte. A tepsi, amiben sütötte, a mai napig megvan, és most én használom. Az almás pite mellett a meggyes a finomsági listámon a következő, így szezonban mindig sütök egy-két adagot. A tésztát általában variálom, mert annyi receptem van. 🙂 Amit most megosztok veletek, az egyik legegyszerűbb, csak pár hozzávaló és 5 perc alatt összegyúrható.

Hozzávalók

500 g liszt
200 g cukor
250 g puha vaj
2 nagy csipet só
1-2 evőkanál tejföl, ha szükséges
250 g meggy
1-2 evőkanál morzsa

Elkészítés
A tészta hozzávalóit (a cukorból 100 g kell bele) gyúrd össze, majd fél órára tedd a hűtőbe, hogy kicsit megdermedjen. Addig a meggyet magozd ki.
A tésztát oszd két részre, és mindkettőt nyújsd ki akkorára, amekkora tepsit használsz (én egy közepes méretű magas falút használok). Az egyik lappal béleled ki a tepsit. Szód meg a tésztát egy kis morzsával, majd egyengesd el rajta a meggyet, végül mehet rá a cukor (100 g). Borítsd be a tészta másik felével, szurkáld meg egy villával, és kend meg felvert tojással. 160 fokos sütőben 30-40 perc alatt süsd készre.