Egy kis tex-mex varázslat.
A mexikói töltött batyu a helyi bányászoknak köszönheti a nevét, akik arról a hasonló alakú formáról nevezték el az egyik leghíresebb ételt, amibe a munkájuk során használt robbanószert töltötték. Az étel is robban, igaz, csak a szánkban a sok finomságtól, amivel meg lehet tölteni.
A tortilla lapokat mindig otthon sütöm, mert így tudok annyi mennyiséget készíteni, amennyi pont elfogy. Az előre csomagot általában sok, és mindig kárba megy belőle. És, ha már tortillát sütök, akkor csak egy kis lépés, hogy taco kagyló legyen belőle. A megsült lapokat nedves konyharuha helyett félbehajtva valamilyen támasztékok között kell hagyni kihűlni (én poharak közé állítom őket), és már lehet is tölteni őket. Hagyományosan húsos töltelékkel készül, de én most egy vega verziót csináltam, ami nyáron bármilyen baráti összejövetelen is megállja a helyét.
Hozzávalók a tacohoz
∼6 darabhoz∼
1 bögre liszt
1/2 teáskanál sütőpor
1 nagy csipet só
2 evőkanál napraforgó olaj
kb. 1 dl meleg víz
Elkészítés
A tacohoz a lisztet keverd össze a sütőporral és a sóval, majd add hozzá az olajat, és a vízből apránként annyit, hogy összeálljon a tészta. Gyúrd gombóccá, majd oszd el 6 részre. Nyújtsd ki kör alakúra a gombócokat, majd egy száraz, forró palacsintasütőben süsd meg a lapokat. Még melegen hajtsd félbe: azért, hogy ne törtjön el, én egy kis sodrófát szoktam tenni a közepére, és úgy hajtom meg. Utána pedig a már fent említett módon – poharak közé állítva – hagyd kihűlni.
Hozzávalók a töltelékhez
1 érett avokádó
1 paprika megsütve, felcsíkozva
1/2 konzerv fehérbab paradicsom mártásban
2 marék kukorica
2 szál újhagyma
1 lime
1 csokor koriander
Elkészítés
A töltelékhez az avokádót pucold meg, csíkozd fel, az újhagymát karikázd fel, a koriander leveleket csipkedd le a szárról.
Ha kihűlt a taco és kicsit megkeményedett, össze lehet állítani az ételet: minden tacoba tegyél 1-2 kanál babot, kukoricát, néhány csík sült paprikát, szórd meg újhagymával és korianderrel, majd koronázd meg 1-2 szelet avokádóval.
Tálaláskor tegyél mellé egy-egy gerzd lime-ot. A mexikói hangulatot fokozhatod egy kis tequilával, vagy Corona sörrel.