Korinader, metélőpetrezselyem, menta.
Ami sosem hiányozhat a konyhámból.
Koriander
A közel-keleti és az ázsiai konyhával kötjük össze, hiszen elmaradhatatlan az ételeikből, mégis egy európai fűszerről van szó.
Származás
A Földközi-tenger vidékéről származó fűszert ősidók óta használják. Az elnevezése a poloskára utal, mert hajtásának olyan szaga van, mint a büdösbogárnak is nevezett zöld poloskának. Én szerencsére ezt még sosem éreztem, és senkit ne tántorítson vissza attól, hogy használja. 🙂
Jellemzői
A koriander egynyári növény, melynek levelét és magját is használják a gasztronómiában. A növény akár 1,5 méter magasra is megnőhet. Sokan összetévesztik a petrezselyemmel, mert levelei nagyon hasonlóak, a koriander azonban aromásabb és kesernyésebb ízű.
Ültetés
Tavasszal magról lehet ültetni. Kis palántázó edényekbe (vagy tejfölös, joghurtos dobozba) kell elvetni a magokat. A palántázót meg kell tölteni földdel, kicsit meglocsolni, majd lyukakat szúrni a magoknak. Egy edénybe 5-6 mag vethető el. A lyukba dobott magokat el kell takarni földdel, kicsit meglocsolni. A földet/magokat a kihajtásig folyamatosan nedvesen kell tartani. Néhány hét alatt elkezdenek kinőni a hajtások. Ha a hajtások elérik az 5-8 centi egyesével, óvatosan, hogy a gyökerek ne sérüljenek, átültethető nagyobb cserépbe.
Gondozás
Lakásban vagy erkélyen is lehet tartani. A túl meleget nem szeretni, azonban rengeteg napfényre van szüksége a növekedéshez. Szereti, ha folyamatosan nedves a talaja, de vigyázz, tocsognia nem kell a vízben.
Jótékony hatásai
Magas a C-vitamin tartalma, jó a puffadáscsökkentő hatása és javítja az emésztést.
Felhasználás
A curry alapja a jó sok lepírított koriander mag és egy nagy csokor kodianderzöld, de igazából bármihez lehet használni, amibe petrezselymet tennénk. Ízesíthetünk vele leveseket, salátákat, tehetjük húspácokba, sőt, még limonádéba is!
Metélőpetrezselyem
Petrezselyem nélkül nincs konyha! És jó hír, hogy cserépben és balkonládában is lehet nevelni.
A petrezselyem a fehérrépa föld feletti zöldje, amit számos étel, többek között a húsleves ízesítésére használunk. Nem kell azonban lemondania azoknak sem a saját petrezselyemről, akiknek nincs kertjük. Ők otthon metélőpetrezselymet tudnak tartani. Mivel ez utóbbinak a gyökere bokros, nem növeszt ehető részt, cserépben is könnyen nevelhető.
Származás
Európa-szerte ismert fűszer, melyet kizárólag a zöld lombjáért termesztenek.
Jellemzői
Borkos növény, akár 50-80 centisre is megnőhet. Létezik sima és fodros levelű verziója is.
Ültetés
Tavasszal magról lehet ültetni. Magról ültetve kis palántázó edényekbe (vagy tejfölös, joghurtos dobozba) kell elvetni a magokat. A palántázót 3/4-ig meg kell tölteni földdel, kicsit meglocsolni, majd rászórni a magokat, mintha sóznánk. Erre mehet egy kis réteg föld, majd ismét jól locsoljuk meg. A földet/magokat a kihajtásig folyamatosan nedvesen kell tartani. Néhány hét alatt elkezdenek kinőni a hajtások. Ha eléri az 5-8 centit átültethető nagyobb cserépbe, de ha tudod érdemes már eleve nagy cserépbe vetni a magokat.
Gondozás
A túl meleget, erős napsütést nem szereti, ezért teheted kicsit árnyékosabb helyre. Ha folyamatosan leszeded a nagyobb leveleket, állandóan új hajtásokat fog hozni.
Jótékony hatásai
E-, és C-vitamint tartalmaz. Jó vér-, és vesetisztító hatású. Étvágynövelésre is használják.
Felhasználás
Legtöbbször nyersen fogyasztjuk, vagy csak kevés hőhatásnak tesszük ki, kivéve, ha levest ízesítünk vele. Finom újkrumplihoz, salátákba, vagy halételekhez is. Előszeretettel használják ételek díszítésére is.
Menta
Itthon a mojito tette népszerűvé, ma már azonban nem csak a legjobb nyári koktélhoz használják. Ha egyszer elültetted, biztos, hogy mindig lesz mentád.
Nő, mint a bolondgomba, szinte kiírthatatlan fűszernövény. De én ennek különösen örülök, mert tavasztól őszig rengeteg mentát használok a limonádéktól egészen a salátákig, mindenbe.
Származás
Európai növény, állítólag az első mentákat Angliában találták, bár kétlem, mert már az ógörög kultúrában is használták balzsamozásra, sőt, nevét is a görög mitológiából, a növénnyé változtatott nimfáról, Minthé-ről kapta.
Jellemzői
Borkos növény, 60-70 centisre is megnőhet. Számos változatát ismerik a legelterjedtebb a borsmenta, a fodormenta és a vízi menta.
Ültetés
Ez az a fűszernövény, amit még sosem ültettem magról. A már kifejlett növényt ültettem át balkonládába, ahol szépen elszaporodott. Mivel évelő növény, így gond sincs vele, mert minden éveben szépen kihajt. Csak arra kell ügyelni, hogy hagyjuk kivirágozni.
Gondozás
Nem igényel különleges gondozást. Szereti a napot, de árnyékos helyen, még fák tövében is megél. A színe akkor a legszebb, ha rendszeresen van locsolva, de a hosszabb szárazságot is tűri. Ha rendszeresen szüreteled, mindig hoz új hajtást.
Jótékony hatásai
Frissítő, élékínő és görcsoldó hatású. Alkalmazzák puffadásra, és hányinger ellen is.
Felhasználás
Az arab kultúrában a barátság jelképe meginni egy menta teát. A tea mellett tehetjük bármilyen frissítő nyári italba, a koktélok egyik kedvenc ízesítő és díszítő eleme. Használhatod bármilyen csirkehús páchoz, halhoz, és salátákba is kiváló.
A gasztronómia mellett a kozmatikai ipar is előszeretettel használja.