Nem kell érte az áruházba menned, otthon is elkészítheted.

Tudni lehet rólam, hogy IKEA-fan vagyok. Hétvégi programnak simán jöhet, egy kiadós séta az IKEA-ban, csak úgy vásárlás és minden cél nélkül. Szeretek nézelődni, kipróbálni ezt, azt, utána pedig otthon tervezgetni, hogyan, mivel lehet fejleszteni, feldobni a lakást.
Természetesen egy ilyen IKEA látogatások alkalmával nem maradhat ki a húsgolyó & Princess torta ebéd sem. Mindkettő megvásárolható mirelit formában, ami nagyon kényelmes – és én is szoktam venni – mert 10 perc alatt vacsora kerülhet így az asztalra, de most friss hozzávalókból, készítettem el a népszerű ikeás ételt.

Hozzávalók a húsgolyóhoz
∼4 főre∼

250 g darált marha hús
250 g darált sertés hús
1 fej hagyma
2 szelet szikkand kenyér
1 tojás
1 csapott teáskanál szerecsendió
fél teáskanál gyömbér
só, bors, olívaolaj, vaj, tej

Elkészítés
A húsgolyóhoz a hagymát pucold meg, aprítsd fel, majd kevés vajon párold meg. A kenyeret áztasd be kevés tejbe, és várd meg, míg jól felszívja. Ekkor add hozzá a kétféle darált húst, a tojást, a fűszereket, és a lehűlt hagymát, majd dolgozd össze. Készíts kis golyókat a masszából.
Egy serpenyőben hevíts fel vajat kevés olívaolajjal és süss kérget a húsgolyók minden oldalára. Ezután tedd őket egy hőálló tálba, takard le és tedd 160 fokra előmelegített sütőbe. 

Hozzávalók a mártáshoz

1-2 evőkanál liszt
1 evőlanál vaj
3 dl húsalaplé
2 dl tejszín
só, bors

Elkészítés
A mártáshoz a serpenyőbe, amiben a húsgolyókat sütötted, tegyél kevés vajat, hintsd meg liszttel, kapargasd fel a leragadt húsdarabokat. Öntsd fel a húsalaplével és a tejszínnel, majd forrald be mártás állagúra. Ha nem szeretnéd, hogy a lesült húsdarabok benne legyenek, szűrd le. Ha kell, sózd, borsozd.

A húsgombócokat sült krumplival, a szósszal leüntve és áfonya lekvárral tálald.

Copyright© 2024.10.09. Városi Konyha

Felhasználási feltételek