Nyári slágerkaja.
Vannak ételek, amik sokkal finomabbak, ha bográcsban készülnek. Az egyik ilyen a lecsó, amit addig nem is igazán szerettem, míg kb. 10 éve meg nem kóstoltam egy bográcsban készült változatot.
A bográcsozás jó, mert extra ízt ad az ételeknek, amit semmilyen egyéb füstös hozzávalóval nem lehet utánozni, és baráti társaságoknak, családoknak is egy szuper program is.
A fiúk indulhatnak tüzet rakni, míg a lányok előkészítik a hozzávalókat. A családunkban én vagyok a tűzrakó mester, ezért nálunk ez nem teljesen így van, cserébe a fiúkat is bevonjuk a zöldségek aprításába. 😀
Télre is szoktam eltenni lecsót, akkor is bográcsban, ugyan úgy készítem, mintha csak az aznapi ebéd lenne. A főzés végén azonban a tojást kihagyjk és üvegekbe kerül az étel. Jól esig hűvös, söstét téli napokon egy falat nyár, ami nem csak az ízeket, hanem a hangulatot is kicsit visszahozza.
Hozzávalók
∼8 főre∼
2 fej vöröshagyma
5 kg paprika
2,5 kg paradicsom
1 pár füstölt kolbász
12 tojás
2 bögre tarhonya
só, bors, olaj, víz
Elkészítés
A hagymát pucold meg, és kockázd fel. A paradicsomok héját húzd le (ha nem elég puha, vágj egy keresztet a zöldség alján és mártsd 1 percig forró vízbe), majd darabolt fel, és vágd fel a paprikát is. A kolbászt pedig karikázd fel.
Ha a fiúk elkészültek a tűzzel, hevíts egy kis olajat a bográcsban, majd futtatsd meg rajta a hagymát. Ezután mehet bele a paprika, majd ha kicsit összeesett, a paradicsom is. Forgasd össze, és öntsd fel annyi vízzel, hogy ellepje a zöldséget. Sózd, borsozd, és főzd fél órát. Ekkor tedd bele a kolbászt, és főzd további fél órát. Ha kell, közben pótold a vizet.
Amikor már minden zöldség teljesen megpuhult, és sűrűvé főtt a lecsó, 4-5 tiszta befőttesüveget tölts meg, zárd le, és dunsztold ki: egy lábosba állítsd az üvegeket, öntsd fel az üveget 1/3 részéig forró vízzel, takard le, majd gázon/főzőlapon gyöngyöztesd 30 percig, utána tedd pokrócba 24 órára, vagy amíg az üvegek teljesen ki nem hűlnek.
A maradék lecsóhoz add a felvert tojásokat, és főzd addig, amíg a tojás meg nem szilárdul kicsit.
Én a lecsót tarhonyával szeretem, ezért mindig készítek hozzá: 2 bögre tarhonyát olajon lepiríts meg, majd öntsd fel 4 bögre vízzel. Sózd, és félig lefedve kb. 20 perc alatt főzd puhára.