A levesek királya.

Egy igazi hétvégi ebéd három fogásból áll, amit délelőtt együtt készít el a család. Ez az én kis idilli képem arról, milyen a tökéletes vasárnap. A szombati piacozás után a hűtő feltöltve húsokkal, a kamra pedig zöldségekkel, amik mind azt várják, hogy gőzölögve kerüljenek az asztalra. Felejtsük azt el, hogy csak a nőnek van helye a konyhában! Igenis egy férfi is szerethet főzni (én ismerek ilyet, nem is egyet!), és bevonható az ebédkészítésbe. A feladatok jól megoszthatók, míg az egyik a hússal foglalkozik, a másik a zöldségeket tisztíthatja. Máris mindenki kivette a részét a konyhai feladatokból. A lakoma jobban ízlik majd, ha az közös munka eredménye, utána pedig jöhet a jól megérdemelt szieszta a kanapén. Egy-egy kiadós vasárnapi ebéd után nincs is jobb, mint ledőlni a tévé elé, félálomban hallgatni, ahogy halkan duruzsol a Forma-1, közben pedig az ember arcát csiklandozzák az ablakon keresztül benyúló őszi napsugarak. Máris kedvem lenne ledőlni, de előbb még el kell készítenünk a levest! 🙂

A levesfőzés a korán kelők feladata lesz, hiszen ha hagyományos módon (azaz nem kuktában), lassú tűzön szeretnénk elkészíteni, bizony 4-5 órára is szükségünk lesz. Ez azonban ne rettentsen el senkit attól, hogy húslevest főzzön, ugyanis összeállítani csak néhány perc, főzés közben pedig elég néhányszor ellenőrizni. Ha pedig velőscsontot is teszünk bele, két legyet ütünk egy csapásra, hiszen az előételt is kipipálhatjuk. Ez igazán ünnepivé teszi a lakomát.

Hozzávalók
∼8-10 főre∼

500 g marha leveshús csonttal
3 velős csont
6 szál sárgarépa 
3 szál fehérrépa
fél zellergumó
1 karalábé
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
5 l víz

8-10 szem bors
4 szem szegfűbors

1 csokor petrezselyem

Elkészítés
A csontokat és a húst tedd egy fazékba, önts rájuk annyi vizet, hogy ellepje, forrald fel. A felforrt, habos vizet öntsd le.
Közben pucold meg a zöldségeket, a répákat, a karalábét darabold fel. Add a húshoz a fűszerekkel együtt, majd öntsd fel tiszta vízzel, hogy a lábos tartalmát ellepje, a petrezselymet fektesd a tetejére. Forrald fel, majd kis lángon főzd 4-5 órát. Időnként nézd meg, hogy mennyire puha a hús, vagy, hogy nem kell-e pótolni a vizet.
A kész levesből vedd ki a petrezselymet. A húst szedd egy tálba, a zöldségeket egy másikba, a levet szűrd át. 
A velőt előételnek pirítóssal, a levest tésztával kínáld.