Egy saláta, aminek a kenyér a főszereplőre.
A kenyér nem csak az illata és az íze miatt zseniális, hanem azért is, mert számtalan felhasználási módja van. Frissen, szikkadtan, beáztatva, ledarálva is hasznosíthatjuk.
Kenyeret nem dobunk ki. Ez Olaszország szegényebb, déli területén szent (és igazuk is van, mert én magam sem szeretek kenyeret, sőt általában ételt kidobni), ezért számos olyan receptjük van, amihez felhasználják, az akár 1 hetes pékárut. Leves, saláta, sőt még desszert is készülhet belőle.
De nem kell ám a kenyér ötletes felhasználásáig egészen Olaszországig utazni, gondoljunk csak a mi mákos gubánkra, ami szintén száraz kenyérféléből, kifliből készül. Amit viszont most megosztok veletek, az inkább vacsorára való. Jó sok kenyér, hátszín és marinált paprika kell hozzá. Ez utóbbit múlt héten készítettem direkt ehhez a salátához.
Ha nincs időtök magatok elkészíteni a marinált paprikát, üvegben is megvehetitek már szinte minden hipermarketben.
Hozzávalók
∼2 főre∼
2-3 szelet szikkadt kenyér
200-250 g hátszín
4-5 db marinált paprika
olívaolaj
vörösborecet
Elkészítés
A kenyerek mindkét oldalát kend meg olívaolajjal és egy forró serpenyőben pirítsd meg őket. Ezután vágd közepes kockákra.
A húst dörzsöld be sóval, borssal és olívaolajjal és abban a serpenyőben, amiben a kenyeret is sütötted, süsd oldalanként 4-5 percig (a véresen szereted rövidebb, ha jól átsütve, akkor pedig hosszabb ideig). Ha elkészült, hagyd pár percig pihenni, majd vékonyan csíkozd fel.
Egy tálban keverd össze a paprikát, húst és a kenyeret, locsold meg olívaolajjal és egy kis vörösborecettel. Forgasd össze, és kész is az ínycsiklandozó vacsora.