Feldobja a borongós napokat.

A hűvös nem csak a mézeskalácsokat és a gyömbéres sütiket hívja életre, hanem az ízes, átmelegítő innivalókat is, ezért nem mehetünk el a mellett, hogy ne beszéljünk a téli, forró italokról.  A legegyszerűbb forralt bortól kezdve whisky-s, mézes, gyömbéres italokon át a legkülönfélébb forró csokoládékig válogathatunk a gőzölgő finomságokból, de akár egy teát is megbolondíthatunk egy kis rummal, ha valami másra, a megszokottól eltérőre vágyunk.
Néhány éve Szentendrén egy kávézóban több oldal szólt az itallapon a meleg, alkoholos nedűkről, aki pedig rendszeres látogatója a bécsi adventi vásárnak, tudja, hogy szinte végigolvasni sem lehet a forralbor/puncs kínálatot, olyan széles a választék. Persze a hagyományos tea és bor alapú melengetők mellett a tejes, tejszínes finomságok is ott gőzölögnek a termoszokban. Az én négy kedvencemet osztom meg most veletek.

 

Forralt bor
Kezdjük is ezzel, mert bármennyire is egyszerű, nem múlhat el úgy tél, hogy az ember legalább egyszer ne hívja át a barátait forralt borozni. Én vörösboros vagyok, így abból készítem, de fehérbor esetében is ugyan így kell eljárni. Fontos, hogy mindig olyan bort válassz, amit egyébként is meginnál.
Önts egy nagy lábosba egy üveg bort, adj hozzá fele mennyiségű vizet és 3-4 evőkanál cukrot. Tudom, hogy tele vannak a szupermarketek forralt bor fűszerkeverékekkel, de felejtsd el ezeket! Ízesítsd magad a saját forralt borod!
Ízlés szerint tegyél bele 1-2 teáskanál fahéjat, 2-3 szem szegfűszeget, 1-2 teáskanál szerecsendiót. Feldobhatod reszelt narancshéjjal és néhány csepp narancslével. A bátrabbak tehetnek bele gyömbért, csillag ánizst, vagy akár kardamomot is.
Ha poharakba töltöd, díszítheted narancs szeletekkel, vagy dobhatsz bele mazsolát és szeletelt mandulát, így máris svéd glögg-öt varázsoltál belőle.

Hot Toddy, avagy a forró whisky angolul
Az angolok kedvenc meleg, whisky-s itala. Az eredeti recept mellett számos változata elterjedt már: aki nem szereti a whisky-t, készítheti bármilyen tömény italból.
Önts egy 2dl-es hőálló pohárba 4 cl whisky-t, dobj bele 2 db szegfűszeget, egy kisebb rúd fahéjat, 1 db csillag ánizst, 2-3 mentalevelet. Öntsd fel forró vízzel, majd keverj el benne 1 kanál mézet.

Forró alma-áfonya cider
A nagy nyári melegben bizony jólesik a jéghideg cider, de télen sem kell lemondani róla. Itt a meleg változat.
Egy lábosban melegíts össze 1 üveg alma cidert, 1 dl áfonyalével, 0,5 dl narancslével, 0,5 dl habzóborral vagy pezsgővel és fél citrom levével. Töltsd 2 pohárba, majd díszítsd alma-, vagy narancs szeletekkel és fahéjjal.

Forró tojáslikőr
A tojáslikőr alapból a karácsonyi ünnepek kedvence, de tovább lehet fokozni azzal, hogy forrón, szerecsendióval megbolondítva kínálod.
4 dl tejet melegíts fel, de vigyázz, nem kell forralni! 4 tojás sárgáját keverj ki 4 evőkanál cukorral, hogy szép fehér színe legyen. Gőz fölött, folyamatosan kevergetve főzd addig, míg sima krémet nem kapsz – vigyázz, mert ha túl sokáig főzöd, megsülhet.   
A tojások fehérjét verd kemény habbá úgy, hogy közben 5 evőkanál cukrot adsz hozzá. Először a tojások sárgáját, majd a fehérjét add a meleg tejhez, önts hozzá 1,5 dl rumot, és jól keverd össze. Hőálló poharakban kínáld, szerecsendióval szórd meg a tetejét.

Jöjjön plusz egy a gyerekeknek – a forró csoki
Melegíts fel egy lábosban 4-5 kocka 70% kakaótartalmú és ugyan ennyi tejcsokit 2 dl tejjel. Öntsd egy pohárba, dobj bele 2-3 pillecukrot, tegyél rá jó sok tejszínhabot, és szórd meg a tetejét színes cukorral, durvára tört mogyoróval, vagy csokiforgáccsal.
Persze ezt is fel lehet okosítani, egy kis rummal, whiskyvel, de bármilyen krémlikőrrel is finom. 🙂