A szegények eledele.

Furcsán hangozhat, hogy egy kagylóval és rákkal készült étel a szegények eledele, de így igaz. A Dél-olasz vidéken az alacsonyabb társadalmi réteghez tartozók nem engedhették meg maguknak, hogy a hozzávalók széles választékát tartsák otthon, ezért ételeiket azokból az alapanyagokból készítették el, melyeket megtermeltek, lelőttek, vagy kifogtak a tengerből.
Először engem is megmosolyogtatott az, hogy a szegények rákkal tömték a hasukat, de ha egyszer olyan szerencsések voltak, hogy a tengerpartra születtek, nem kellett sokat tenniük azért, hogy tengeri herkentyűk kerüljenek az asztalra. Ma már nálunk is széles választéka érhető el a vízi finomságoknak, de, mivel ezek a termékek sokat utaznak a tengertől a magyar pultokig, a frissesség hiánya az íz rovására megy/mehet. Ha igazán finomat szeretnénk készíteni, a legjobb, ha tengerparti nyaralás során a helyi halpiacon válogatunk a friss tengeri kínálatból. Én is így tettem most Horvátországban. Krk helyi halpiacán – ami igazából egy 

20nm-es üzlet – minden nap a hajnalban fogott tonhal, aranydurbincs, rák, kagyló és még számos más finomság közül válogathattam első vacsoránkhoz. 30 dkg fekete kagyló és 20 dkg scampit került a kosaramba, amiért 28 Kunát fizettem (kb. 1.100 Forint). Ebből bőséges vacsit készítettem kettőnknek.

Hozzávalók
∼2 főre∼

20-30 dkg fekete kagyló
3-4 rák fejenként
fél fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
fél chili
1/2 dl fehérbor
egy csokor petrezselyem
só, bors
spagetti tészta

Elkészítés
A kagylókat válogasd ki, csak azokat használd, melyek nincsenek nyitva. A kagylót és a scampit is jól mosd meg. A hagymát és fokhagymát tisztítsd meg, aprítsd fel, a chilit karikázd fel. 
Egy lábosban hevíts olívaolajat, dobd rá a hagymát, a fokhagymát és a chilit. Pirítsd kicsit, majd add hozzá a kagylót. Fedd le 1-2 percre, hogy levelet eresszen. Utána locsold meg fehérborral, majd ismét lefedve főzd további 5-6 percig, hogy a kagylók kinyílhassanak. (ha van, ami nem nyílt ki, dobd ki, azt nem lehet megenni).

Közben főzd ki a tésztát. 
A kinyílt kagylókhoz add a scampit, amit akár előre is megpucolhatsz, de én most egészben tettem bele, főzd néhány percig, míg a rákok kifehérednek. Sózd, borsozd, forgasd bele a kifőtt tésztát. 
Aprított petrezselyemmel megszórva tálald.