Könnyű halas tésztaétel.

A farfalle, vagyis masni tészta, aminek nagyon jól áll, ha csíkos tésztából készíted. Legtöbbször spenóttal színezett tésztával és alap tésztával dolgozom, így lesznek zöld-fehér csíkos kis masnik – ahogy az a lenti képen is látszik. De természetesen az egyszínű masnik is ugyan olyan szépek és finomak. 
Ezt a tésztaformát könnyedebb szószokkal készítik az olaszok, ezért tökéletes a paradicsomos, halas fogásokhoz. Ha nem salátát készítek belőle, akkor ez a tonhalas verzió kerül tányéromra. Szigorúan parmezán nélkül. A tészta fogyasztásának ugyanis két nagyon fontos szabálya van Olaszországban: a spagettit kizárólag villával eszik, sosem használnak kanalat a feltekerés segítésére, valamint halas tésztákat nem szórnak meg parmezánnal. Ha nem tudsz lemondani a sajtról, és szeretnél egy kicsit csempészni ebbe az ételbe is, mozzarellát adj a szószhoz. 

 

Hozzávalók
∼2 főre∼

170 g durum tésztaliszt
2 M méretű tojás
1 gerezd fokhagyma
1 tonhal konzerv
100 g bébispenót
8-10 szem  aszalt paradicsom
2 evőkanál vaj

Elkészítés
Mérd ki a lisztet, borítsd ki egy deszkára, csinálj a közepébe egy nagy krátert. Üsd bele a tojásokat, dolgozd össze egy villával, majd apránként kezd beledolgozni a lisztet. Ha a liszt felvette az összes folyadékot, de a tészta még ragacsos, adj hozzá néhány evőkanál lisztet – vagy amennyi szükséges ahhoz, hogy egy ruganyos tésztát gyúrj. A tészta akkor jó, ha felülete teljesen sima, az összes repedés és ránc eltűnik róla.
A tésztát oszd 3 részre, amit épp nem használsz tekerd folpakkba, vagy nedves konyharuhába, hogy ne száradjon ki. A tésztát géppel, vagy sodrófával nyújtsd ki, és vágd fel kb. 3×2 centis téglalapokra, majd mindegyiket csippentsd össze a közepénél. Lisztezett deszkán terítsd szét kifőzésig. 
Pucold meg a fokhagymát, aprítsd fel.
Egy serpenyőben olvaszd fel a vajat, dobd bele a fokhagymát, kis lángon kezd párolni. Amint színt kap, add hozzá a lecsepegtetett tonhalkonzervet és a spenótot. Forgasd össze, várd meg, hogy a spenót összeessen. Az aszalt paradicsomot ízlés szerint darabold fel, de akár egészben is hagyhatod a nem túl nagyokat. Forgasd ezt is a szószba.
Közben lobogó sós vízben főzd ki a tésztát. Ha túl sűrűnek ítéled  szószt, adj hozzá néhány evőkanál tésztafőző vizet – ezzel krémesíted és lágyítód a mártást. A kész tésztát is forgasd a szószba.
Tányérokra szedve tálald.