Kellemesen fanyar jam, amit ajándékba is adhatsz.

A legfinomabb narancslekvárt Prágában vettük egy kis delikát boltban. Azóta is azt keresem. Krémes volt, nem az a kemény zselés fajta, de közben mégis ropogott, mert benne volt a narancs héja is. Mivel itthon nem találtam ilyet, úgy gondoltam, most elkészítem magam, a számomra tökéletes narancslekvárt.
Szeretem az Aldiban a vödrös narancs akciót, ilyenkor jól be szoktam vásárolni, hogy nagy mennyiségben készíthessen a frissen facsart narancslevet. Most a lekvárhoz is feltankoltam belőle, egy egész vödörnyit (kb. 4 kg) tettem el.
A mennyiség nem is fontos, készítheted akár 4-5 narancsból is, az eljárás ugyan az. Van egy régi, szuper befőzésről szóló receptfüzetünk, abban találtam ezt a módszert. 

A narancsok héját krumplipucolóval távolítsd el úgy, hogy a fehér része ne kerüljön bele. A héjat vágd vékony csíkokra. A narancsokról távolítsd el a fehér tészt, majd darabold fel. Tedd egy lábosba, öntsd fel annyi vízzel, hogy ellepje, és letakarva áztasd 24 órát. 
Másnap forrald fel, hagyd, majd hogy kihűljön. 24 óra elteltével ismét forrald fel, és hagyd 24 órát állni. Ezt követően mérd meg a narancsok súlyát a vízzel együtt, és adj hozzá ugyanennyi cukrot. Forrald fel, majd főzd sűrűre. Végezz száradáspróbát: a lekvár akkor jó, ha egy cseppet tányéra teszel és az 30-40 mp alatt teljesen megdermed.
Tedd üvegekbe, zárd le, majd fordítsd fel az üvegeket 5-8 percre. Hogy tényleg tartós legyen a lekvár, dunsztold ki: állítsd egy lábosba az üvegeket, önts bele annyi vizet, hogy az az üvegek feléig érjen, letakarva gyöngyöztesd 30 percig. Utána az üvegeket tedd egy pokróccal kibélelt dobozba, így hagyd őket teljesen kihűlni.
A legfinomabb egy kis vajjal megkent croissainttal.